Jóga Andreával

2019. november 19.
Jóga Andreával

Vezeti: Andorfi Andrea

november 19. kedd 18-19:30h

A mozgás 4 éves korom óta az életem része.  A különböző versenysportok és a harcművészet többek között megtanított a tudatos testmozgásra, a kitartásra, a teljes koncentrációra és önuralomra. Mindez természetessé tette számomra a befelé figyelést. Ezért már gyerekként felvetődött bennem, hogy ki is vagyok valójában, hogy van valami, vagy valaki, aki több ettől a testtől. Persze az élet hol elsodort, hol közelebb vitt ehhez a kérdéshez. Azonban ahogy az lenni szokott mindig akkor és olyan könyvek kerültek a kezembe, illetve olyan csodálatos emberekkel találkoztam amik/akik nem hagyták, hogy az önmagam megismerése, felkutatása a homályba vesszen. Aztán az élet egyszerűen rákényszerített, hogy ez legyen a fővonal az életemben. Gerinctörés és gerinc sérv állította meg az esetleges más út választását. Ma már az életem minden területét a jóga útja tölti ki. A Jóga négy ösvénye együttesen szövik át a mindennapjaim. Ezért mélységesen hálás vagyok, és hódolattal köszönöm mindazoknak, akik támogattak és jelenleg is szüntelenül inspirálnak az önismeret e csodálatos ösvényén.

A Jóga a helyes életvitel művészete.

A Jóga nem vallás, mert nem a hiten, hanem a személyes tapasztaláson alapszik.

A Jóga az önművelés tökéletes gyakorlati módszere, egyetemes és mindenkié.

A Jóga nem korhoz kötött.

A Jóga tökéletességet, békét és tartós boldogságot hoz.

 

 

  • Célom, hogy ebben a stresszel teli világban egy olyan szeretetteljes ösvényt mutassak a kezdő és haladó jógagyakorlók számára, melyen közösen haladva kerülhetünk egyre közelebb ahhoz, Akik Valójában Vagyunk!
  •  
  • Egyéb tanulmányaim:

 

  • - Ushui Shiki Ryoho/ Reiki I-II fokozat
  • - Hypnotism Training Istitute of Albert/ HYPNONSIS 101 Alap
  • - Budai László/ „ Ultrarövid terápia” alap és haladó tanfolyam
  • - Narada Védikus Akadémai/ Jógapszichoterápia és életmód tanácsadó
  • - Jelenleg: Narada Védikus Akadémia/ Brahmana képző 2. év


« Vissza