Versek

2019. november 4.
 

 

_Október aranya_

Az őszi reggel csípős hidegére
folyékony aranyként ömlik rá a Nap;
dermedt ágakon csöndben araszolva
hulló falevélbe életet harap.

Csókja, akár a méz - fa kérgén csurran,
hogy áldó melegét a föld igya be.
Lágy takaróként ül meg az avaron,
majd felkapja a szél, s elszalad vele.

Fut, fut a szél, elébe megy a télnek,
zordon holnapokba fényt lopni indul.
S míg hóna alatt jókat kacag a Nap,
Délen a világ épp virágba borul.

                             /Sárhelyi Erika

 


Weöres Sándor:

Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak… 
Mért gondolsz különc rokontalannak? 
Jelet látsz gyűlni a homlokomra: 
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, 
Mert fénye-árnya terád sugárzik. 
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: 
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. 
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. 
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; 
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod: 
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Forrás: Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 127

 

 

 


Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a jókedv legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad...
/Weöres Sándor: A teljesség felé/



« Vissza