Engem Tatjana I. Szmirnovának hívnak.
Tisztánlátónak születtem, és gyermeki egyszerűségemben azt gondoltam, hogy hozzám hasonlóan minden ember képes születésétől fogva meglátni álmaiban a jövendőt, képes megjósolni a bekövetkezendő eseményeket, és belső vetítővásznára vetített képek segítségével bármikor megvalósíthatja vágyait, kívánságait.
Mi a régi Szovjetunióban éltünk, és a mi családunk afféle „normális” család volt: édesanyám matematikatanár, apám mérnök, szüleim a bátyámmal együtt engem is materialistának neveltek.
Ám a nagymamám, aki egyszerű asszony volt, csak négy osztályt végzett el egy egyházi iskolában, nemes lelkű, jó ember és istenhívő volt.
Gyakran mesélt nekünk a szellemi világ felépítéséről, így gyermekkoromban sajátos elképzelésem alakult ki Istenről.
Isten az én számomra a nagymamám két dolgos keze által sütött sütemény illatát jelentette, a meleg tüzet és a vöröslő, izzó parazsat a kályhában, az aranyozott ikont a konyhában Szűz Máriával és a kis Jézussal, és a nagymama lágy, kedves hangját meseolvasás közben. Nagymamám meséiből magamba szívtam azt a megingathatatlan hitet, hogy a jó mindig győzedelmeskedik a rossz felett. Meggyőződésemmé vált, hogy minden, ami történik velünk, végeredményben jó irányba vezet. Ezt a hitet megőriztem mindaddig és mindamellett, hogy férjhez mentem, megszültem a lányomat, kitűnő eredménnyel befejeztem tanulmányaimat a főiskola matematika-fizika tanszékén, pedagógia szakon, és tanárként helyezkedtem el egy nevelőotthonban, az árva gyermekek iskolájában.
Nekem boldog gyermekkorom volt, családban éltem szüleimmel és testvéremmel, életemben először ebben az iskolában találkoztam fájdalommal és szenvedéssel olyan gyerekek életében, akiknek nincs családjuk. Mélyen elgondolkodtam azon, hogy vajon jó-e abban a világban élni, ahol ártatlan gyerekek szenvednek.
Az első dolog, ami foglalkoztatni kezdett, az volt, hogy valójában helyes-e a világ berendezkedése.
A második gondolatébresztő felfedezésem az volt, hogy az emberek egyáltalán nem úgy képzelik el a világot, mint én. Megdöbbentő hatással volt rám az a tény, hogy bizonyos emberek soha életükben nem látnak színes álmokat, az ő álmuk csak fekete-fehér. Azon is meglepődtem, hogy az én tisztán látó képességemet a legtöbb ember különleges képességnek tartja.
Az utolsó csepp a pohárban, ami engem az igazságkeresés útjára vezérelt, az volt, hogy a férjem, akibe halálosan szerelmes voltam, elhagyta a családunkat, pedig én azt hittem, hogy a mi szerelmünk örökké fog tartani.
A következő kérdésekre kezdtem keresni a válaszokat:
Miért múlik el a szerelem? Miért lép helyébe csalás és gyűlölet? Miért szenvednek ártatlan gyerekek? Miért különböznek egymástól olyan nagyon az emberek? Miért nem tudják megérteni és elfogadni egymást olyannak, amilyenek valójában?
A pedagógiai főiskolán - tanári munkám mellett - pszichológiát kezdtem el tanulni, és befejezve az esti iskolát a pszichológia tanszéken, rájöttem, hogy a pszichológia képes ugyan pontosan felismerni, mi miért alakul ki az emberi lélekben, fel tud állítani egy meglehetősen pontos diagnózist az ember lelki problémáinak természetéről, de gyakran képtelen megszabadítani az embert testi és lelki fájdalmaitól, szenvedéseitől.
Folytattam a keresést, hogy választ kapjak kérdéseimre, és a sors segítségemre sietett: megismerhettem egy csodálatos, zseniális professzort Artur V. Zsazskov személyében, aki pontosan tudta a válaszokat mindazokra a kérdésekre, melyek engem foglalkoztattak.
Ezeket a válaszokat ő teljesen új tudományok nyelvén fejezte ki: az extrimális pszichológia és kronobiológiai pszichogenetika nyelvén. (Ebben az időben leginkább az foglalkoztatta, mint pszichológia professzort, hogyan viselkednek az emberek extrém helyzetekben.)
Én lettem leghűségesebb tanítványa, küzdelmeiben vele együtt harcoló társa és munkatársa. Ő nyitotta ki előttem egy csodálatos világ kapuját, ahol a pszichés energiákat irányítani lehet. Ő segített megszabadulni attól a betegségtől is, melyet a hagyományos orvoslás szerint gyógyíthatatlannak tartottak (23 éves koromtól poliartritiszben, azaz sokízületi gyulladásban szenvedtem).
Zsazskov professzor tanácsait követve két hónap alatt meggyógyultam, és elkezdtem hinni benne pontosan úgy, mint Istenben.
Meggyógyultam és eldöntöttem, hogy hozzá hasonlóan életem további éveiben segíteni fogok az embereknek…
De eljött az az idő is, amikor mindent abba akartam hagyni, és mindenből kiábrándultam.
Artur V. Zsazskov meghalt 2001-ben.
Összeomlottam. Számomra ez volt életem egyik legnagyobb tragédiája. Elveszítettem Arturt…
Ám rövid időn belül megtaláltam Istent…
Kiderült, hogy Isten bennem él születésem óta. Pszichológiai szempontból ezt magasabb rendű énnek, vagy hivatásnak nevezzük.
Ma már pontosan tudom, mi a valódi hivatásom: segítséget nyújtani az embereknek. Megkönnyíteni nekik az utat, hogy eljuthassanak igazi, boldog, természetes, sikeres és egészséges önmagukhoz.
Erre egy megbízható, tudományos eszközt tartok a kezemben: a kronobiológiai pszichogenetikát.
A kronobiológiai pszichogenetika minden embernek megmutatja azt is, hogy születési dátuma alapján hogyan ismerje fel az ösvényt, amely saját lelkének csillagaihoz vezeti: saját természetes tulajdonságait, saját isteni hivatását.
Bízom abban, hogy lelki erőnk lehetőséget teremt számunkra mindent megtenni annak érdekében, hogy holnap egy kicsit jobbak lehessünk annál, mint amilyenek tegnap voltunk.
Még diákkoromból emlékszem egy mondatra az asztrológiai tankönyvből:
„A butákat a csillagok irányítják, a bölcsek maguk irányítják csillagaikat!”