Sárhelyi Erika: Téli ringató
Mélykékbe hajlik a rám zuhanó este
kertemet a tél a karjaiba vette.
Míg ringatja lágyan a szunnyadó magot,
altatót dúdolnak messzi-szép csillagok.
Szusszan a hó, elsimul a karcsú fákon,
rügybe zárt testükben a tavasz csak álom.
Belép az ablakon, és fogva tart az est.
Szívemig ér a csönd. Újra havazni kezd.
Weöres Sándor:
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Forrás: Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 127
Tíz lépcső
Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a jókedv legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad...
/Weöres Sándor: A teljesség felé/