♦♦♦♦♦

Van­nak em­be­rek, akik azért vál­nak fon­tos­sá, sőt nél­kü­löz­he­tet­len­né, mert ma­guk nem akar­nak fon­to­sak és nél­kü­löz­he­tet­le­nek len­ni. Má­gi­kus ma­ga­tar­tás ez: va­ló­já­ban sen­kit és sem­mit sem bir­to­kol­ni; el­fo­gad­ni, amit a sors ki­szab, s to­vább­men­ni, ha le­járt a kül­de­tés.

Sző­ke La­jos pon­to­san ilyen em­ber. Tud­ja és te­szi a dol­gát, föl­mé­ri, ki­nek mi­re van szük­sé­ge, s nem ad töb­bet, csak amennyit az il­le­tő ké­pes be­fo­gad­ni. Bio­e­ner­ge­ti­kus­nak is ne­vez­het­nénk, ha min­den­kép­pen ka­te­gó­riá­ba akar­nánk szu­sza­kol­ni. En­nek azon­ban nem len­ne sem­mi ér­tel­me. Sző­ke La­jos nem mes­te­rem­ber, ha­nem Mes­ter – min­den­kié és sen­kié.

– Mi­u­tán meg­ol­dó­dott a ter­mé­szet­gyó­gyá­sza­ti kép­zés, vizs­gáz­ta­tás, és ele­gen­dő gyó­gyí­tó is ren­del­ke­zés­re áll – mond­ja Sző­ke La­jos –, tu­laj­don­kép­pen vissza­vo­nul­tam. Most már van időm az iga­zi pró­ba­té­te­lek­re.

– Ez azt je­len­ti, hogy kü­lö­nös fe­la­da­to­kat tű­zött ma­ga elé?

– Az ér­zel­mek fi­zi­ká­já­val fog­lal­ko­zom, s pró­bá­lom meg­fej­te­ni azo­kat az élő szim­bó­lu­mo­kat, ame­lyek a ma em­be­ré­ben el­rejt­ve él­nek, lé­tez­nek.

– Egy lai­kus számá­ra kis­sé el­lent­mond egy­más­nak az ér­ze­lem, il­let­ve a fi­zi­ka. Mit je­lent és min ala­pul az ér­zel­mek fi­zi­ká­ja?

– A Föld­nek, az élő­vi­lág­nak a po­la­ri­zált­ság a sa­ját­ja, s eb­ből csa­kis az em­ber ké­pes ki­sza­kí­ta­ni ön­ma­gát, még­pe­dig a gon­do­la­tai ál­tal. A sejt­je­ink­ben lé­vő víz­tar­ta­lom is po­la­ri­zált, de a fé­lel­me­ink­kel, a gör­cse­ink­kel, az ön­zé­sünk­kel és a gyű­löl­kö­dé­sünk­kel kao­ti­kus­sá tes­szük azt. A po­la­ri­zált­ság alap­ve­tő fel­té­te­le a kül­ső és bel­ső bé­kes­ség, az el­fo­ga­dás és a har­mó­nia, vagy­is a tu­da­tos ér­zel­mi-lel­ki élet. Ha ez nincs meg, ak­kor vissza kell sze­rez­ni, hely­re kell ál­lí­ta­ni azt, vagy le­ga­láb­b­is tö­re­ked­ni kell rá. Az ér­zel­mek fi­zi­ká­ja te­hát a lé­te­zés meg­ér­té­sén alap­szik. Min­den em­ber elvi­leg ké­pes ar­ra, hogy ezek­kel a rend­kí­vül fi­nom ener­gi­ák­kal meg­ta­nul­jon bán­ni. A le­he­tő­ség ben­nünk van, de ne­héz a dol­gunk, mert elve­szí­tet­tük va­lós, lé­nyegi kap­cso­la­tun­kat a ter­mé­szet­tel.

– Me­lyek a már em­lí­tett élő szim­bó­lu­mok?

– Sok ilyen lé­te­zik ben­nünk. Ren­ge­teg az olyan em­ber, aki szin­te meg­ál­lás nél­kül gyűjt, sze­rez, ha­rá­csol. Min­de­ná­ron bir­to­kol­ni, mar­kol­ni akar, s min­dig egy­re több­re és több­re vá­gyik. Min­dez cso­dá­la­tos, élő szim­bó­lu­ma an­nak, hogy a va­ló­di, tény­le­ges hi­ány nem fi­zi­kai sí­kon ke­let­ke­zik, csak ott nyil­vá­nul meg. Az ilyen em­be­rek a lel­kük­ben, az ér­zel­mi éle­tük­ben nél­kü­löz­nek. Té­ve­dés azon­ban azt hin­ni, hogy a lel­ki űr fi­zi­kai szin­ten meg­szün­tet­he­tő. Ez ter­mé­sze­te­sen nem si­ke­rül­het. Egy má­sik, örök ér­vé­nyű szim­bó­lum ma­ga a Nő. Egy fér­fi­nak, va­la­hány­szor egy nő­re te­kint, rá kell éb­red­nie, hogy a nő nem az ő sze­rel­mi já­ték­sze­re. A von­zó­dás, a vá­gya­ko­zás vol­ta­kép­pen nem más, mint az anyag vá­gya­ko­zá­sa a szel­lem fe­lé, a ma­té­ria vá­gya­ko­zá­sa a meg­di­cső­ülés, va­ló­já­ban az ős­ha­za fe­lé. Mert­hogy a nő élő szim­bó­lu­ma min­dan­nak, ami in­tui­tív és is­te­ni, míg a fér­fi az anyag, a ra­cio­na­li­tás szü­löt­te. Min­den nő min­dig ké­szen áll ar­ra, hogy a ma­té­ri­át a meg­di­cső­ülés­hez jut­tas­sa, a szó leg­ma­gasz­to­sabb ér­tel­mé­ben. Eh­hez azon­ban az kell, hogy a fér­fi a nőt ön­ma­gá­val egyen­ran­gú­nak, iga­zi társ­nak te­kint­se.

– Mi a vé­le­mé­nye ar­ról, hogy a be­teg­ség is szim­bó­lum?

– A lé­lek csak em­be­ri üt­kö­zé­se­ken, kon­fron­tá­ció­kon ke­resz­tül ne­me­sed­het. Min­den élet­hely­zet, min­den be­teg­ség mö­gött kon­flik­tus áll, ami vi­szont egy-egy kao­ti­kus ér­zel­mi ál­la­pot­ból, a po­la­ri­zá­ció meg­ron­tá­sá­ból fa­kad. A be­teg­ség ilyen­for­mán nem más, mint a lé­lek üze­ne­te.

– A ve­le­szü­le­tet­tek vagy ge­ne­ti­kai ere­de­tű­ek is?

– Igen, azok is bi­zo­nyos fe­la­da­tok elvég­zé­sé­nek szük­sé­ges­sé­gé­re hív­ják föl a fi­gyel­met. Sze­ren­csé­re az ilyen be­teg­sé­gek igen rit­kán for­dul­nak elő, min­de­ne­set­re kar­mi­kus je­len­té­sük van. Is­mer­tem egy éde­sa­nyát, aki sú­lyos ge­ne­ti­kai ren­del­le­nes­ség­gel szü­le­tett gyer­mek­nek adott éle­tet. Vi­dé­ken élt, s a he­lyi­ek va­la­mi ba­bo­nás fé­le­lem­től hajt­va el­for­dul­tak tő­le és a cse­cse­mő­jé­től. Ha meg­lát­ták őket az ut­cán sé­tál­ni, át­men­tek a tú­lol­dal­ra. Ke­rül­ni kezdték az anyát, mint­ha ra­gá­lyos len­ne egy hi­bás ge­ne­ti­kai kód. Az éde­sa­nya azon­ban úgy sze­ret­te, ápol­ta a ki­csi­nyét, hogy sok anyu­ka pél­dát ve­he­tett vol­na ró­la. S küz­dött, har­colt azért, hogy a gyer­mek ma­rad­jon élet­ben. Az­tán meg­ta­nul­ta úgy sze­ret­ni a pi­cit, ahogy „kell”, túl­zá­sok, fö­lös­le­ges ag­go­dal­mak és gör­csös­ség nél­kül. Úgy sze­ret­te, hogy már el is tud­ta en­ged­ni. Ak­kor a gyer­mek meg­halt, pon­to­sab­ban ha­za­tért. S azért nem előbb, mert itt-tar­tóz­ko­dá­sá­val, be­teg­sé­gé­vel ép­pen azt a lel­ket, az éde­sany­ját kel­lett meg­ta­ní­ta­nia az elen­ge­dés­re. A fe­la­da­tot te­hát a ma­ma kap­ta, a gyer­mek pe­dig a ta­ní­tó­mes­te­re volt egy rö­vid föl­di élet­sza­kasz­ban. Ezért mond­tam az előbb, hogy a leg­sú­lyo­sabb be­teg­ség is üze­net, de egy­ál­ta­lán nem biz­tos, hogy a be­teg em­ber­nek, vagy csak ne­ki kell ta­nul­nia ál­ta­la.

– Ho­gyan le­het hely­re­ál­lí­ta­ni az egész­sé­get?

– Mi­vel a be­teg­ség is ar­ról ta­nús­ko­dik, hogy a po­la­ri­zá­ció­val va­la­mi baj van, har­mo­ni­zá­lás­ra van szük­ség. Ér­zel­mi ener­gi­ák­kal, sze­re­te­te­ner­giá­val idéz­he­tünk elő po­zi­tív vál­to­zást. Ezek az ener­gi­ák hi­he­tet­le­nül fi­no­mak, nem az anya­gi vi­lág­ból va­lók, nem oda tar­toz­nak. Cso­dá­la­tos har­mo­ni­zá­ló ere­je van az imá­nak is. A gyó­gyí­tást min­dig az ér­zel­mek­nél kell kez­de­ni, hi­szen a disz­har­mó­nia is ott ke­let­ke­zik. Ez a gon­do­lat ma már nem szá­mít eret­nek­ség­nek, de saj­nos a hi­va­ta­los or­vos­lás, sőt ja­va­részt még a ter­mé­szet­gyó­gyá­szat is egye­lő­re fi­zi­kai szin­ten po­la­ri­zál. A di­ag­nosz­ti­ká­ban, a ter­ápiá­ban is ren­ge­teg az új­don­ság, ezek né­me­lyi­ke lé­leg­ze­te­lál­lí­tó­an mo­dern, elis­me­rem. Ám ha nem a lé­lek­hez aka­runk hoz­zá­fér­ni, ak­kor csak tü­ne­ti, nem oki ke­ze­lést foly­ta­tunk, s a be­teg nem gyó­gyul meg.

– Mint mond­ta, föl­ha­gyott a gyó­gyí­tás­sal. Ho­gyan él, mi­kor ta­lál­ko­zik azok­kal, akik ön­nel akar­nak ta­lál­koz­ni?

– Az elér­he­tő­sé­ge­met ma­gam kor­lá­toz­tam. Mo­bilte­le­fo­nom, fa­xom, in­ter­ne­tem nincs, még a vil­lany­bo­rot­vá­mat is ki­dob­tam, mert a kül­ső és bel­ső bé­kes­ség fel­té­te­le az, hogy egy­sze­rű­ség­re tö­re­ked­jünk. Ha le­ve­let ka­pok, vá­la­szo­lok. Akár­hány le­vél­re is. In­téz­mé­nyek­be, mű­ve­lő­dé­si há­zak­ba, könyv­tár­ak­ba já­rok egész na­pos kon­zul­tá­ció­kat tar­ta­ni, és eze­ket szi­go­rú­an in­gyen vál­la­lom. Nem­csak a gyó­gyí­tást, ha­nem az ok­ta­tást és a vizs­gáz­ta­tást is be­fe­jez­tem. A ta­ná­csa­dá­sok és a kö­zös ki­rán­du­lá­sok is meg­szűn­tek az idén. A nap­jaim egyéb­ként der­űsen tel­nek, s igyek­szem min­dig csak a fel­tett kér­dé­se­ket meg­vá­la­szol­ni. A leg­töb­ben ugya­nis még most azt sze­ret­nék, hogy va­la­ki más old­ja meg he­lyet­tük a pro­blé­mái­kat, más él­je a ne­héz­sé­ge­i­ket, más gyó­gyul­jon he­lyet­tük. Egyet­len tan­fo­lya­mom fut még más­fél évig: ha­von­ta egy tur­nus­ban pró­bá­lom át­ad­ni, hogy az őse­le­mek­kel, az ér­zel­me­ink­kel, az ener­gia­köz­pont­ja­ink­kal és a ma­ga­sabb tu­da­tunk­kal jó­ban le­he­tünk. Ar­ról a jel­ző­rend­szer­ről is be­szé­lek, amely meg­mu­tat­ja, hogy hol, mi­lyen élet­hely­zet­ben és kik­kel szem­ben kö­ve­tünk el hi­bá­kat, il­let­ve, hogy mit vi­szünk túl­zás­ba, mit ha­nya­go­lunk el.

– Ön egész­sé­ges em­ber?

– Igen. Az egész­sé­gem tö­ret­len, s bár aze­lőtt sem vol­tak ko­mo­lyabb pro­blé­máim, tö­ké­le­te­sebb, mint ed­dig bár­mi­kor.

– Mi a ti­tok?

– Már nem ar­ra tö­rek­szem, hogy ön­ma­gam he­lyett a vi­lá­got vál­toz­tas­sam meg. Dön­té­se­i­mért, ha jók vol­tak, ha rosszak, vál­la­lom a fe­le­lős­sé­get. Na­pon­ta kon­trol­lá­lom ön­ma­gam, s mér­le­ge­lem, hogy az em­be­ri kap­cso­la­taim­ban, az élet­hez, a ter­mé­szet­hez fű­ző­dő vi­szo­nyom­ban hol kö­vet­tem el hi­bát. Az őse­le­mek meg­mu­tat­ják, mi­lyen élet­te­rü­le­tet ha­nya­go­lok el, az ér­zel­mek pe­dig jel­zik, hol té­ve­dek. Időt­len, ma­ga­sabb tu­da­tom min­den kér­dé­sem­re re­agál és se­gít a dön­tés­em­ben, fel­té­ve, hogy he­lye­sen te­szem föl a kér­dést. Azt hi­szem, az em­ber éle­té­ben az a leg­ne­he­zebb, hogy he­lye­sen kér­dez­zen.

                                                                                         /A Természetgyógyász Magazin 2015 szeptemberi számának cikke/

                                                  ♦♦♦♦♦ 

"Egy embernek egyféle rangja van csak:

                a jelleme."

                                           /Márai Sándor

" Az idő megszűri az ember vágyait. "                                         

                                      /Márai Sándor

"Ha az ember rugalmas, engedékeny és alázatos,

képes önmagát irányítani, teljesen megszabadulni a nyugtalanságtól,

ha nem dühíti fel a bírálat, nem bántódik meg a sértésen,

akkor a Föld társául szegődhet."

                             /Liu Yiming, vietnámi szerzetes

"Régi kudarcok tisztulnak végleg.

Bőven adódnak újabb esélyek."

                   /vietnámi szerzetes

"Rossz voltam, s te azt mondtad:

                  Jó vagyok.

Csúf, de te gyönyörűnek láttál.

Végighallgattad mindíg, amit mondtam,

Halandóból így lettem halhatatlan."

                                  /Pilinszky

"Ahol megtalálod az életed értelmét, ott van a sorsod..."

"Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember."

"A dolgokat egyedül belülről lehet átélni.

Azonosulni kell velük, hogy minden lehetőségükkel,

veszélyükkel magunk mögött hagyhassuk őket.

Aki áthaladt az alvilágon, az megszabadult a pokoltól."

"Isten és közöttem állok én..."

 A val&amp