Gondolatok

2025. január 9.
Gondolatok
Márai Sándor: Január
 
A harangok elhallgattak, az ünneplők a nagy csöndben az ablakhoz álltak, nézték a havas éjszakát, a múló időre gondoltak, a halottakra, az életre.
Mit is akarok, még az élettől? – gondoltam, pezsgőspohárral a kezemben. – Élni végtelenül, mint egy sejt, melynek egyetlen értelme és becsvágya a korlátlan létezés?
Nem akarok már végtelenül élni. Mindent megkóstoltam, ízleltem a halált és az örömet. Most már az élet értelmét akarom. Mi az élet értelme?
Az évek elhozták ezt a titkot is: egy reggel felébredtem és megtelt vele az életem. Most minden egyszerűbb, érdekesebb és reménytelenebb. Az élet értelme az igazság. A tűnődés és a kétely, a kutatás és a kielégülés, a tévedések és káprázatok, a jelenségek, és az enyészet mögött van valamilyen közös értelem, mely sugárzik és áthatol mindenen. Ez az igazság nem tételes.
Az élet eltelt azzal, hogy reméltem vagy vágyakoztam. Ember vagyok. Mindenfélét akartak tőlem: szerelmet és gyűlöletet, embertelenséget és emberiességet, s mindenki az egészet akarta. De az élet nem akart tőlem semmi mást, csak az igazságot. Erre születtem. Nehéz elismerni, még nehezebb elviselni. De talán nem is lehet másként élni, csak az igazság jegyében.
Igaz, olyan ez az öntudat, mintha valaki mindörökké dinamittal járna az emberek között. Nem lehet „gyakorolni” az igazságot, mert az emberi élet nem bírja el. De tudni róla, hallgatagon, mint az Istenről: ez az élet értelme. Mindent, amit az élet mutat, e különös és kegyetlen nagyítóüvegen át nézni, melyet Isten adott nekünk, s melynek köznapi neve az értelem. Már nem hiszek semmi másban, nem vágyom egyébre, csak az értelem igazságára. Mindenki meg akart alázni, magáévá akart tenni, a tömeg és az egyesek is, a munka és a nők, a halál és az öröm. De van egyfajta szabadság, mindezen felül, amelyet nem vehetnek el többé tőlem. Megértem valamire. Az életre? Vagy a halálra? Az igazságra értem meg, arra, hogy elviseljem, az értelem fegyverzetében, a világ és a halál ostromát.
Milyen érdekes és egyszerű most minden! Régebben, a vágyak, az ábránd és a dőre reménykedés ködfátyola mögött minden tetszetős és gyanúsan vonzó, kissé félelmes és veszélyes is. Az idő megtanított reá, hogy a halál az élet egyik büszke ajándéka, magyarázat és válasz is. Az értelem megtanított reá, hogy minden kielégülés adó a halálnak. Valamilyen nagyon finom halálfélelem van az öröm alján. De az igazság, mely egyszerre szólani kezdett hozzám az érzékelésből és az álomból, a tapasztalásból és a gondolatból, a versből és a tájakból, a zenéből és a tárgyakból, ez a csodálatos, hidegfényű sugárzás, ez a legfinomabb és legkegyetlenebb érzékelés hideg és pogány ünneppé avatta az életet. Vegyél karjaidba, Idő, úsztass a végtelenség partjain. Már nem félek ölelésedtől. Nyitott szemmel fogadom, nem boldogan, nem boldogtalanul.

Charlie Chaplin a 70. születésnapján írta:

1. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem. Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

2. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem,
hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat,
miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

3. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak, és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek. Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

4. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

5. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet, és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását. Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban. Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

6. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek – ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam. Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

7. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem. Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

8. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik. Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

9. Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált. Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

10. Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal. Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek. Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET.

 

SENECA:

Őrizd meg lényedet olyannak, amilyennek másokat szeretnél látni.

Tegyen vagy mondjon bárki bármit, nekem jónak kell lennem.

Segíts a tévelygőnek megtalálni a helyes utat.

A dolgok tőlünk függetlenek, mi vagyunk, akik véleményt formálva
róluk élővé, hatóvá, mozgalmassá tesszük őket.

 

Ha az élet dolgai természet szerint valók, örülj nekik, és vedd őket könnyedén.
Ha pedig szemben állnak a természettel, hagyd őket kívül, hogy szépen élhess.

 

Bármikor megteheted, amikor csak akarod, hogy visszavonulj önmagadba, a saját lelked csendjébe.

 

Mindent tégy úgy, ahogy az élet igazi művészetét megvalósító isteni elv megköveteli.
Ez pedig előírja a megfontolt cselekedetet, a nyugodt, szeretettel átitatott életetet.

 

Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsodat.

 

Adjon neked erőt az ég, hogy magadra öltsd a türelem és megértés koronáját,
várj, míg beköszönt a jóságos változás...

 

Minden, ami történik velünk, a javunkat szolgálja...

 

TATIOSZ:

Aki örömet tud szerezni másnak, magának szerzi a legnagyobb örömet.

 

Az elvárások szorongást okoznak, majd összeroppantanak.
A legnagyobb jó mindig ott van, ahol nem reméljük,
a legszebb szeretet mindig azé, aki nem reméli.

 

Másokban akkor találunk szeretetet, ha önmagunkban is hordozzuk.

 

Amikor harmónia van a lelkünkben, egész lényünk nyugalmat sugároz.

 

Legyél az, amivé legszebb hajlamaid által válhatsz, de elsősorban maradj ember!

 

Önmmagunk megértése megvilágosodás.
A többiek megértése bearanyozza megvilágosodott napjainkat.

 

Aki képes nemet mondani, az már tudja, mit jelent az igen!

 

Önmagad vagy a válasz mindenre. Nincs olyan kérdés,
amelyre szíved ne ismerné a választ...

 

Csak az az ember emelkedhet a csillagok magasságáig, aki szeret...
Csak az találkozhat csillagtársával, akit szeretnek...

 

Aki szeret, elenged, felejt és megbocsájt.

 

Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem 
hogy felhívja a figyelmedet a tökéletlenségeidre.

 

A látásod kitisztúl, amint a szívedbe tekintesz.

Aki kifelé néz, álmodik.

Aki befelé néz, felébred.

                                 /Jung


 ♦♦♦♦♦

Van­nak em­be­rek, akik azért vál­nak fon­tos­sá, sőt nél­kü­löz­he­tet­len­né, mert ma­guk nem akar­nak fon­to­sak és nél­kü­löz­he­tet­le­nek len­ni. Má­gi­kus ma­ga­tar­tás ez: va­ló­já­ban sen­kit és sem­mit sem bir­to­kol­ni; el­fo­gad­ni, amit a sors ki­szab, s to­vább­men­ni, ha le­járt a kül­de­tés.

unnamed (1).jpg

Sző­ke La­jos pon­to­san ilyen em­ber. Tud­ja és te­szi a dol­gát, föl­mé­ri, ki­nek mi­re van szük­sé­ge, s nem ad töb­bet, csak amennyit az il­le­tő ké­pes be­fo­gad­ni. Bio­e­ner­ge­ti­kus­nak is ne­vez­het­nénk, ha min­den­kép­pen ka­te­gó­riá­ba akar­nánk szu­sza­kol­ni. En­nek azon­ban nem len­ne sem­mi ér­tel­me. Sző­ke La­jos nem mes­te­rem­ber, ha­nem Mes­ter – min­den­kié és sen­kié.

– Mi­u­tán meg­ol­dó­dott a ter­mé­szet­gyó­gyá­sza­ti kép­zés, vizs­gáz­ta­tás, és ele­gen­dő gyó­gyí­tó is ren­del­ke­zés­re áll – mond­ja Sző­ke La­jos –, tu­laj­don­kép­pen vissza­vo­nul­tam. Most már van időm az iga­zi pró­ba­té­te­lek­re.

– Ez azt je­len­ti, hogy kü­lö­nös fe­la­da­to­kat tű­zött ma­ga elé?

– Az ér­zel­mek fi­zi­ká­já­val fog­lal­ko­zom, s pró­bá­lom meg­fej­te­ni azo­kat az élő szim­bó­lu­mo­kat, ame­lyek a ma em­be­ré­ben el­rejt­ve él­nek, lé­tez­nek.

– Egy lai­kus számá­ra kis­sé el­lent­mond egy­más­nak az ér­ze­lem, il­let­ve a fi­zi­ka. Mit je­lent és min ala­pul az ér­zel­mek fi­zi­ká­ja?

– A Föld­nek, az élő­vi­lág­nak a po­la­ri­zált­ság a sa­ját­ja, s eb­ből csa­kis az em­ber ké­pes ki­sza­kí­ta­ni ön­ma­gát, még­pe­dig a gon­do­la­tai ál­tal. A sejt­je­ink­ben lé­vő víz­tar­ta­lom is po­la­ri­zált, de a fé­lel­me­ink­kel, a gör­cse­ink­kel, az ön­zé­sünk­kel és a gyű­löl­kö­dé­sünk­kel kao­ti­kus­sá tes­szük azt. A po­la­ri­zált­ság alap­ve­tő fel­té­te­le a kül&



« Vissza